Kispest az egyik legjobban gazdálkodó kerülete a fővárosnak, sőt országos szinten is kiemelkedő a teljesítménye. Az egy főre jutó adóságállomány mértékét vizsgálva csak a főváros XIII. kerülete előzi meg Kispestet –derült ki a Progresszív Intézet nemrég készített felméréséből.
Az önkormányzati választások előtt kevesebb mint két hónappal különböző szempontok szerint értékelte a helyi politikai erők négy éves tevékenységét a Progresszív Intézet. Mindezt annak érdekében, hogy a választópolgárok tisztább képet kapjanak a voksolás előtt a teljesítményekről. Az Intézet a 23 budapesti kerület és a 23 megyei jogú város önkormányzatát vette górcső alá, három fő terület mentén: az önkormányzatok gazdálkodása, az intézményi-infrasturkturális fejlesztések köre és az átláthatóság kérdése.
Az önkormányzati “versenyt” a szocialista vezetésű XIII. kerület nyerte meg, az angyalföldi helyhatóság ugyanis a legtöbb mutató esetében veri a mezőnyt. Ami az eladósodottságot illeti, a legkedvezőbb helyzetben van, 1,2 milliárd forintos adósságállományát 191 millió forintra csökkentette négy év alatt. Kispest második ebben a ransorban. Gajda Péter polgármester elmondta, az elmúlt évek takarékos gazdálkodásának köszönhetően 2008-ban már pozitív működési szaldóval forudult a kerület költégvetése és a tavalyi évben sem volt ez másként. A szigorú gazdálkodás ellenére minden olyan feladatot, mely a kerület működtetésével és fejelsztésével kapcsolatban fontos volt az elmúlt négy évben, megoldott Kispest. – fűzte hozzá a polgáremster.
Az egy főre jutó adósságállomány alapján Hódmezővásárhely, a budapesti V. kerület és Kaposvár a három leginkább eladósodott önkormányzat. Ebből a Progresszív Intézet azt a következését vonta le, hogy “elsősorban a Fidesz-KDNP vezette önkormányzatok küzdenek hatalmas adóssággal”, és emögött – mint írták – az a gazdaságpolitika húzódik, amely a 2006 óta tartó megszorításokra és a pénzügyi válságra “nem a közkiadások lefaragásával reagált, hanem egyre nagyobb mértékű kötvénykibocsátással”.







Kispest az egyzik legjobban….. (z felesleg)
Kis hiba, de hiba.
Üdv:
János