Digitalizálták a könyvtárat

Immár akadálytalanul száguldhat tovább a „Tudásdepó – Expressz” a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár épületében. A most záródott 12 hónapos könyvtár és olvasáskultúrát népszerűsítő program keretében 20 millió forint európai uniós forrásból megújult, új számítógépekkel, korszerű kétnyelvű honlappal és elektronikus katalógus és kölcsönzői rendszerrel gazdagodott a könyvtár.  Gajda Péter polgármester a program zárórendezvényén elmondta: a „Tágra nyitott ajtó – Tudásdepó-Expressz” Wekerlén elnevezésű program sikeresen zárult. Az önkormányzati forrás nélküli, húsz millió forint uniós támogatásból a XXI. századnak megfelelő informatikai fejlesztést végeztek a könyvtárban, valamint olyan programokat szerveztek, amelyek az olvasást, a könyveket, az irodalmat népszerűsítik, a könyvtárhasználatot szolgálták. Ennek eredményeképpen a könyvtár csaknem 4500 kötetes állománya elektronikusan szerző és cím szerint könnyen elérhetővé vált az olvasóknak. A polgármester beszédében köszönetet mondott az intézmény valamennyi dolgozójának és mindazoknak, akik a program kitalálásában és lebonyolításában aktívan részt vettek. Szabó Mária, az intézmény igazgatója a program fő elemeinek ismertetésekor kiemelte, hogy a technikai feltételek megújulásán túl vállalták rendhagyó tanórák, a könyvekhez, az olvasáshoz kapcsolódó kézműves foglalkozások szervezését és lebonyolítását. Ezen kívül író-olvasó találkozókon népszerűsítették az olvasást. Ennek köszönhetően a rendezvények népes érdeklődés mellett zajlottak, és a várakozáson túlmutatóan, csaknem tíz százalékkal megnőtt a könyvtárba beiratkozók száma – büszkélkedett az igazgató.A pályázati program befejeződésével azonban a „könyvtárba csalogatás” még nem ért véget. Mint az igazgató elmondta: továbbra is rendhagyó órákkal népszerűsítik az irodalmat, illetve a hamarosan induló „Végy egy könyvet, tégy egy könyvet” program keretében, a könyvtár előtt elhelyezett „mindenki könyvespolcáról” bárki levehet, de fel is tehet, majd olvasnivalót, akár újságot is, magának és másoknak.

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>