Március 29, 2024
Kívül-belül megújul az Europark
Bejegyzés: - Gajda - Március 21, 2017
A januári üzemeltető-váltás után hamarosan a nevét is megváltoztatja az Europark Bevásárlóközpont, és információink szerint már elkészültek az épület felújításának koncepciótervei is. A jövőben várhatóan Shopmark néven működik tovább a bevásárlóközpont.

 

A kétszintes Europark 19 éve nyílt meg az Üllői úton, több mint 25 ezer négyzetméteres eladóterén 68 üzlet működik és hetente 125 ezer látogatója van. A kispestiek szeretik szolgáltatásait és az eddig megszokott rendezvényeit.

Mint az közismert 2017. január 16-án új vállalat, a Diófa Ingatlankezelő Kft. vette át az Europark Bevásárlóközpont teljes körű üzemeltetését. Az ingatlan tulajdonosa a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap, amelyet a Diófa Alapkezelő Zrt. képvisel.

Az elmúlt csaknem húsz esztendő azonban nem múlt el nyomtalanul, a szakemberek szerint a bevásárlóközpont külső és belső terei műszakilag elhasználódtak, formailag és funkcionálisan pedig nem követik a kor igényeit.

Éppen ezért a tervek szerint hamarosan megváltozik az épület főbejárata előtti, úgynevezett „agóra” tér, és egy olyan közösségi terület jön majd létre, amely alkalmas lesz kisebb rendezvények, vásárok tartására, de egyben találkozóhely is. Átépítik a jelenleg kissé barátságtalan, reklámokkal túlzsúfolt főbejárati homlokzatot és az épület oldalhomlokzatát is. Az elképzelések szerint minden oldalról jól látható nagyméretű Led-fal épül majd a reklámoknak.  

A tervek szerint alaposan megváltozik a bevásárlóközpont belseje is. Belsőépítészetileg, színében és formai kialakításában új arculatot kap az épület egésze. Elsősorban a lágyság, a lekerekített formai világ, azaz a barátságosság lesz a jellemző. A jelenlegi éttermi rész pedig felkerülne az emeletre, a főbejárat közvetlen közelébe.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva