Április 20, 2024
Tizedszer osztottak Zöld Kispestért polgármesteri díjat
Bejegyzés: - Gajda - Május 16, 2017
Idén hat magánszemély és egy-egy intézmény, illetve vállalkozás kapta meg a Zöld Kispestért polgármesteri díjat a KMO-ban tartott ünnepségen. A rendezvényen az Ötvös Session Music (Ötvös Gábor zongora, Szimicsevics Judit fuvola) adott műsort.

Régóta köszöni meg így is az önkormányzat, hogy vannak olyan kispestiek, lakók, cégek, civilek, intézmények, akik és amelyek fontosnak tartják a 2006-ban indult polgármesteri Zöldprogram üzenetét: próbáljuk meg együtt szerethetőbbé, zöldebbé, virágosabbá tenni Kispestet – mondta köszöntőjében Gajda Péter polgármester. Sokan dolgoznak ezért a célért, szemben például azokkal, akik illegálisan helyezik ki hulladékukat a közterületekre. A Zöldprogram arról is szól, hogy környezettudatosságra próbáljuk nevelni a felnövekvő generációt is. Köszönjük a környezetszépítést, folytassuk közösen a munkát a rendezettebb, tisztább, zöldebb Kispestért – fogalmazott Gajda Péter.

A polgármester Vinczek György alpolgármesterrel és Bogó Józsefnével, a Környezetvédelmi Bizottság elnökével együtt köszönte meg a kerületért végzett munkát és adta át a díjakat.

Zöld Kispestért polgármesteri díjban részesült:

- Krekuska Ferenc, aki közel 15 éve gondozza az Árpád u. 7/B. előtti zöldterületet, „kertje” minden évben virágba borítja az utcát. Munkájával példát mutat a lakóközösség fiatal és idős tagjainak.

- Kecskés István, aki a Hungária út és a Nagykőrösi út sarkán lévő elvadult zöldterületet varázsolta újjá: a járdára kilógó bokrok megregulázásával, a gyomok kiirtásával, örökzöldek, színes évelők és egynyári virágok telepítésével olyan üde kis kertet hozott létre, amelyet az arra járók nap mint nap megcsodálhatnak.

- Tóthné Molnár Éva 8 éve a férjével közösen rendezgeti a Vak Bottyán u. 58. melletti előkertet, jó példát mutatva a többi lakónak is – ennek eredményeként a ház előtti rész már mindkét oldalon tovább szépült. A lakók minden évszakban hozzátesznek valamit a kerthez, például a nőnapi cserepes növények is ide kerülnek.

- Dévényi Judit a Pákozd u. 7. előtt igényes kialakítással oldotta meg a járda és az úttest közötti zöld sáv rendezését, az erre való parkolás megakadályozását. A kiültetés amellett, hogy esztétikus, alkalmazkodik a városi klímához, így hosszú távon is fenntartható.

- Mester Jolán a Kispesti Kertbarát Klub alelnökeként aktív szerepel vállal a programok szervezésében, lebonyolításában. Kirándulásokat vezet, kiállításokat szervez, az önkormányzattal együttműködve koordinálja a „Legszebb konyhakertek” versenyt. Kreatív ötleteivel új színt visz a klub életébe, a személyes kapcsolatok ápolásával erősítette a klubtagok közötti baráti összefogást.

- Dér-Mányi Móni az Europarkban működő Helen Doron nyelviskola vezetőjeként fontosnak tartja, hogy több szálon is kapcsolódjon Kispesthez: az elmúlt évek során jó kapcsolatot sikerült kialakítania több kerületi civil szervezettel, óvodával, a Kispesti Családsegítő Szolgálattal, akiknek minden évben játékokat gyűjtenek. Idén a zöld lakókörnyezet értékeinek bemutatása érdekében a Wekerlei Társaskörrel és a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve, az önkormányzat, a Közpark Kft., a tanárok és a diákok segítségével egy wekerlei madártanösvényt valósítottak meg. (A díjat korábban átvette.)

- Az 5 éve – a kerületben elsőként –„Örökös Zöld Óvoda” címet elnyert Kispesti Bóbita Óvoda pedagógiai programjának alappillére a környezeti nevelés. A gyerekekkel, nevelőkkel közösen végzett folyamatos környezetvédő tevékenység (pld. szelektív gyűjtés, energiatakarékosság, komposztálás) mellett fontosnak tartják az intézmény környezetének szépítését, valamint a közös cél érdekében más intézményekkel, civil szervezetekkel, közösségi kertekkel is együttműködnek.

- A Speed Bike Kerékpáráruház a Hungária út 2. alatti áruház nyitásával egyidejűleg, 2010-ben alakította ki az üzlet előtti 450 négyzetméteres közterületen a szökőkutat, pihenőhelyekkel és igényes díszburkolattal, melyet azóta is tisztán tartanak, üzemeltetnek. (A díjat később veszik át.)


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva