Március 28, 2024
Nem lesz erdőirtás a Határ úton
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 20, 2017
A Wekerlén és a József Attila-lakótelepen élők tiltakozásának hatására levették a napirendről a jelentős fairtással járó terveket, amelyek az újonnan építendő Galvani hídhoz és a Határ úttal párhuzamosan tervezett kétszer kétsávos autóúthoz kapcsolódtak. A kiemelt kormányzati beruházással megbízott NIF Zrt. fél évet kapott egy új, környezetbarát elképzelés kidolgozására – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 

Az egyes kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, Fürjes Balázs a napokban zártkörű egyeztetésen jelentette be, hogy a Határ úttal kapcsolatos eddigi terveket elvetették. A beruházással megbízott NIF Zrt. fél évet kapott új, környezetbarát elképzelés kidolgozására, amelyben messzemenőkig figyelembe kell venniük a Kiserdő védelmét és a környéken élők egészséges környezethez való jogát. Az önkormányzat legfontosabb célja, hogy végre megoldódjon a Határ úton és környékén élők védelme, kisebb zaj- és légszennyezés mellett élhessenek az itt lakók. Semmit nem támogatunk, ami káros lehet a környéken élőknek, viszont minden olyan tervet igen, ami javíthat a jelenlegi helyzeten – mondta Gajda Péter. Kispest polgármestere szeptember elején szakértői véleményt kért a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Szakmai Tagozatától, amely megállapította, hogy a Határ út forgalma által keltett környezetterhelés – az illetékes állami szervek súlyos mulasztásaiból adódóan – több szempontból is hatályos jogszabályt sért. Az önkormányzat által felkért igazságügyi környezetvédelmi szakértő a tervezett kétszer kétsávos autóút kéreg alatti vezetését preferálja, amely a Határ úton és környékén élők védelmét, valamint a Kiserdő megóvását is jelentené, s megvalósításának többletköltsége a projekt egészéhez képest elhanyagolható.

Mint korábban már megírtuk: eredetileg a 2024-es olimpiára tervezett Galvani híd Észak-Csepelen keresztül köti majd össze a budai Galvani utcát és a pesti Illatos utat. A tervezés tavasz óta folyt, és abban az irányban haladt, hogy a hídhoz kapcsolódó, kétszer kétsávos úthálózat egy szakasza a – jövőben szervizútként funkcionáló – Határ úttal párhuzamosan, a Kispest és Ferencváros határán elterülő Kiserdőben vezessen. A kiemelt kormányzati beruházás azonban jelentős lakossági ellenállásba ütközött: nyár végén Kispesten és a József Attila-lakótelepen is több fórumot tartottak, amelyeken hamar világossá vált: a helyiek nem szeretnének a Kiserdő területén, 1800 fa kivágása árán autóutat a két kerület határára.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva