Április 19, 2024
Felavatták a felújított I. világháborús emléktáblát
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2018
Pályázati támogatással újult meg az egykori Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (Beszkárt) I. világháborús hősi halottainak emléktáblája a régi Üllői úti remiznél. A tábla 22 kispesti dolgozó emlékét őrzi 1925 óta.

Kispest polgármestere a mai emléktábla avatón elmondta, az emléktábla felújításához a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása, új emlékmű állítása” című pályázatán nyert támogatást az önkormányzat. A felújítás költsége 340 ezer forint volt, melynek nagy részét a pályázati forrásból finanszírozta a kerület. A rekonstrukciót Vénusz Gergely kőfaragó mester végezte, a tisztítás és javítások mellett szükségessé vált a címerben lévő korona pótlása és a tábla aljának tisztítása is, hiszen a II. világháború után leverték a koronát a keretről.

Arról is beszélt Gajda Péter, hogy az évtizedek alatt a táblán olvashatatlanná váltak a nevek, majd 2009-ben Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője a saját költségén felújíttatta a belső részt, és újra vésette, aranyoztatta a neveket. A keret rendbehozatalával most a centenáriumi évben vált teljessé a tábla felújítása. A polgármester hozzátette, mint 700 kispesti vesztette életét az I. világháborúban, emléküket a most felújított emléktábla mellett a Hybl József által készített Hősök szobra is őrzi a Templom téren, amely fővárosi támogatással újul meg.

Burány Sándor országgyűlési képviselő azt mondta köszöntőjében, szép hagyomány, hogy a közösségek, települések megemlékeznek háborús hősi halottaikról. Magyarország a XX. század mindkét világégésében részt vett, és százezreket veszített el mindkettőben. A BSZKRT dolgozói a hazáért harcoltak, ezért főhajtás illeti meg őket.

Csaknem fél évig tartó ostromot követően 1915. március 22-én foglalták el a galíciai Przemysl erődjét az Orosz Birodalom seregei. Az erődöt túlnyomó részt magyar katonák védték az utolsó töltényig nagy nélkülözések közepette. Helytállásuk az első világháború egyik legkiemelkedőbb magyar haditette.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva