Április 20, 2024
Önkormányzati lakásba költözhetett a négygyermekes család
Bejegyzés: - Gajda - Október 19, 2018
Jelképesen, a már birtokba vett Vas Gereben utcai bérlakásban adta át Kispest polgármestere a lakás kulcsait, annak a nehéz körülmények közé került négygyermekes családnak, akiket a Nemzeti Eszközkezelő rakott volna utcára, végül az önkormányzat segített. Hatvan lakással gazdálkodik a kerület, évente csupán 10-15 lakást tudnak felajánlani.

 

Gajda Péter a családlátogatáson elmondta, sok család keresi meg az önkormányzatot és őt is, hogy segítse megoldani lakhatási problémáit. „Ebben az esetben is ez történt, a család év elején fordult hozzám, négy gyerekkel tette volna utcára őket a Nemzeti Eszközkezelő. Közös erővel felújítottuk a csaknem 50 négyzetméteres komfortos lakást. Remélem, hogy hosszú távú megoldást is találunk majd számukra” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe, ezért a jövőben is tervezi az önkormányzat, hogy lehetőségeihez mérten segíti azokat, akik rászorulnak. Hatvan lakással gazdálkodik a kerület, az önkormányzat évente 10-15 lakást tud felajánlani a lakhatási nehézségekkel küszködő családoknak.

A négygyermekes kispesti család saját lakása devizahitel-tartozás miatt került a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez, tőle bérelték vissza. A magas bérleti díjat és a közös költséget, noha rendezett körülmények között éltek, a férj és a feleség munkájával sem tudták már fizetni. Tavasszal utcára kerültek volna, és mivel semmilyen segítségre nem számíthattak, ekkor keresték meg a kerület polgármesterét.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva