Április 20, 2024
Önkormányzati támogatással a felsőoktatásban
Bejegyzés: - Gajda - Február 7, 2013
Eddig csaknem 70 millió forintot fordított Kispest Önkormányzata azoknak a hátrányos helyzetben élő fiataloknak a támogatására, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak, vagy most kezdik egyetemi/főiskolai éveiket. Idén az önkormányzat hat millió forintot szánt erre, és 145-en jelentkeztek sikerrel a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatra, a tíz hónapon keresztüli havi hatezer forintos támogatásra.

 

Bár az önkormányzat évről-évre nehezebb anyagi helyzetben van, a testületnek meg sem fordult a fejében, hogy a nehézségek ellenére idén ne támogassa a Kispesten élő egyetemi/főiskolai hallgatókat. Hiszen az állam mintha kivonulna a felsőoktatás finanszírozásából, egyre nagyobb terhet téve ezzel a kevésbé módosabb családok vállára. Nem helyes, ha a család anyagi háttere határozza meg a fiatalok továbbtanulását, így Kispest Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve a 2013. évre kiírta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatot és segíti a rászoruló fiatalokat  – mondta köszöntőjében Gajda Péter polgármester az ösztöndíjátadó ünnepségen a KMO-ban.

A polgármester fejtegetésében kitért arra is, hogy bár manapság a diplomásoknak sincs könnyű helyzetük a munkaerőpiacon, de „piacképes” tanulmányokkal, diplomával a zsebben valamivel könnyebb az elhelyezkedés, mint anélkül. Gajda Péter bízik abban, hogy az önkormányzat gazdasági helyzete lehetővé teszi, hogy támogatásával továbbra is ott álljon a kispesti fiatalok háta mögött.

A köszöntő szavak után 139 fiatal ösztöndíjas vehette át a polgármestertől és Mihály Andrástól a támogatásról szóló oklevelet.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva