Március 28, 2024
Zavartalan maradhat a szakellátás Kispesten
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2013
Kezdetben a kerületi szakellátás összeomlásától is tartani lehetett a kormány rendelete miatt, amely szerint 2013. június 30-ig a közszférában minden nyugdíjas egészségügyben dolgozónak nyilatkoznia kell, hogy a fizetését vagy a nyugdíját kapja-e tovább. Nem kell azonban aggódniuk a kispestieknek, úgy tűnik megtalálták a megoldást, így az egészségügyi szakellátás továbbra is zavartalan marad a kerületben – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 

A kerületi képviselő-testület még januárban döntött arról, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézet, népszerű nevén az SZTK fenntartói joga, a zavartalan szakellátás érdekében 2013 májusától a kerületi önkormányzaté marad. A legnagyobb fejtörést ebben az esztendőben eddig az okozta, hogy a kormány rendelete alapján 2013. június 30-ig a közszférában minden nyugdíjas egészségügyben dolgozónak nyilatkoznia kell, hogy a fizetését vagy a nyugdíját kapja-e tovább.

Gajda Péter tájékoztatása szerint a Kispesti Egészségügyi Intézetben jelenleg 249 közalkalmazott dolgozik. Ebből a létszámból a rendelet 19 orvost, 15 asszisztenst és 23 a gazdasági-műszaki ellátásban dolgozó szakember. A hazai egészségügy jelenlegi helyzetének ismeretében szinte biztos, hogy a dolgozók néhány ezer forintért a nyugdíjat választanák a bér helyett, ami pedig a kerületi szakellátás összeomlásához vezetne.

De nem kell aggódniuk a kispestieknek, úgy tűnik megvan a megoldás, így az egészségügyi szakellátás továbbra is zavartalan marad a kerületben – hangsúlyozta a polgármester.

A jövőben a foglalkoztatási jogviszony módosításával a munkatársak továbbfoglalkoztatása megoldható: az érintett orvosok és asszisztensek közalkalmazotti jogviszonya megszűnik ugyan, de a dolgozók szabadfoglalkoztatásúként látják majd el a továbbiakban a feladatot.

Sajnálatos módon a technikai dolgozókra ez a megoldás nem alkalmazható, így helyükre új munkatársakat vesznek majd fel. Szerencsére a rendelet nem érinti sem a házi orvosokat, (felnőtt, gyerek), sem pedig a felnőtt fogorvosokat, hiszen ők már évek óta vállalkozóként dolgoznak Kispesten – összegezte Gajda Péter.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva