Március 29, 2024
Épülhet a tornaterem az Erkelben!
Bejegyzés: - Gajda - Május 3, 2013
Akár már hétfőn megkezdődhet a régen várt tornaterem építése az Erkel Ferenc Általános Iskolában, hiszen Gajda Péter polgármester a napokban aláírta a bővítési-építési szerződést az Épkar Zrt.-vel.

 

 

 

 

Régóta várnak az Erkel iskola diákjai és tanárai arra, hogy megfelelő méretű tornateremben legyenek a testnevelésórák. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2014-ben teljesül az önkormányzati ígéret, tornatermet kap az iskola – mondta Gajda Péter, aki szerint bár az önkormányzat költségvetése elég szoros gazdálkodásra kényszeríti a város vezetését, mégis fontos, hogy az Erkelbe járó gyerekek is megfelelő körülmények között vehessenek részt a testnevelésórákon. Eddig erre nem volt lehetőségük, hiszen aprócska tornaterme van csupán ennek a régi és patinás, száz éves intézménynek. Bár építkezés sok-sok kellemetlenséggel, zajjal, porral, a meglévő építmények bontásával jár majd, de bízik abban, hogy egy korszerű sportlétesítménnyel bővül majd az iskola, amely kárpótol majd mindenkit.

A polgármester elmondta azt is, hogy a képviselő-testület vita nélkül fogadta el a tornaterem építésének tervét, csupán a finanszírozás kérdésében volt némi vita a tagok között. Végül döntés született arról is, hogy Kispest az Erkel iskola tornatermének építéséhez 300 millió kedvezményes fejlesztési hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól, így nem kell értékesítenie az önkormányzat OTP-részvényeit.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva