Március 29, 2024
Véget ért az ünnepi év a KMO-ban
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 15, 2013
A művelődési ház csoportjainak színvonalas műsorával lezárult a KMO 90. születésnapi éve. Ezen az estén a kerületi intézmények, a civilek, a polgármesteri hivatal, a művészeti csoportok képviselői, az intézményben dolgozók és a barátok közösen ünnepelték a kerület legnagyobb művelődési intézményét és azt a több évtizedes munkát, amellyel sikerült elérni, hogy szinte nincs olyan kispesti, aki nem tudná, mit is jelent az a mozaikszó, KMO.



A Kispesti Munkásotthon a legjobb példája annak, hogy ha vannak célok, fontos ügyek, akkor az emberek összefognak, sőt adakozni is hajlandók a megvalósulás reményében. Ilyen volt Kispest életében az, amikor a kispesti ipari munkásoknak eszébe jut, hogy a helyi kulturális életnek otthont teremtsenek, ezért is lesz az épülő intézmény neve Munkásotthon.  Bár az alapkőletétel után még hiányzott az építéshez szükséges összegből, a helyi munkások összefognak, ki pénzT, ki egy-egy téglát, mások pedig munkaerejüket adják az otthon felépítéshez - elevenítette fel a kezdeteket Gajda Péter polgármester a születésnapi záró rendezvényen. A polgármester beszédében utalt arra, hogy ugyan voltak nehéz időszakok is az intézmény életében, de ezeken közös erővel, összefogással mindig sikerült túljutni. Mérföldkő volt az intézmény életében a 2005-ös esztendő, hiszen Kispest Önkormányzata jelentős anyagi ráfordítással megvásárolta a szakszervezettől az épületet, majd ezzel egy időben megkezdődött az előkészítő munka, amely az intézmény teljes korszerűsítését célozva  430 millió forintnyi pályázati pénzzel, 15 százalékos helyi önrésszel 2007-ben megkezdődik. Ennek köszönhetően a KMO 2008-ban a város egyik legszebb és legkorszerűbb intézménye lett. A KMO hosszú ideje szolgálja Kispest közművelődését és hozzájárult, hozzájárul ahhoz, hogy a kultúra fontos szerepet játszik a kispestiek és a Dél-pestiek életében. Szakmai kollektívájuk azon dolgozik, hogy a kispesti polgárok és a családok egyre inkább nem tudják szabadidejük eltöltését a KMO nélkül elképzelni. Kell egy ház, kell egy csapat - tűzte ki célul Gábor Ilona, amikor igazgató lett a KMO-ban. És lett egy ház, lett egy csapat, a KMO munkatársai tudják, mit szeretnek a kispestiek, rugalmasan alkalmazkodnak az itt élők igényeihez - köszönte meg zárszóként a polgármester a ház igazgatójának és munkatársainak.
Gábor Ilona intézményvezető meghatódottan szólt arról, talán a legfontosabb az, hogy valóban otthona lett a kultúrának, a közművelődésnek, a közösségi művelődésnek. Őszinte szívvel köszöntötte munkatársait, a művelődési ház támogatóit, barátait, csoportjainak tagjait, vezetőit és Romhányi Andrást, aki elődje volt az igazgatói székben. Gábor Ilona elmondta, hogy az ünnepi alkalomra, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény szakmai segítségével elkészült egy Emlékkönyv a 90 éves KMO történetéről.
Az elismerő szavak és köszöntők után az ünnepzáró műsor zenés és táncos összeállításában a művelődési ház csoportjai közreműködtek, majd az estet a Kispesti Gyöngyvirág Kórus hangversenye zárta.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva