Április 19, 2024
Elért a Zöldprogram a Hunyadi térre is
Bejegyzés: - Gajda - Június 17, 2014
Március óta két ütemben újult meg a négy kisebb területi részre osztott Hunyadi tér három parkja. A teljes felújításra mintegy 13,84 millió forintot fordított az önkormányzat.

 

A kerületi parkok megújítását célzó Zöldprogram 2007-ben indult és azóta folyamatos a munka. A képviselő-testület döntésének köszönhetően jutott pénz az Ötvenhatosok terének felújítására és az emlékmű melletti terület rendbetételére a Templom téren. Ez a tér Kispest egyik legforgalmasabb kapuja a szomszédos Pesterzsébet felől, ezért is fontos, hogy milyen benyomást szereznek azok, akik a városba érkeznek – mondta Gajda Péter polgármester a térátadó ünnepségen, ahol megköszönte Szathury Kolos képviselőnek, hogy felhívta a testület figyelmét a tér állapotára, és kezdeményezte a téren lakók kérését a felújításra.

Március végéig a Hunyadi utca és a Nádasdy utca által határolt résznek a térkőburkolási munkái készültek el. Összességében közel 600 négyzetméteren cserélték le a gyöngykavicsot térkőre, majd a téren lakók kérésére az ingatlanbejáratokhoz plusz 50 négyzetméternyi burkolat került. Itt egy ivókutat is üzembe helyeztek a szakemberek. Ezen a területen az elvégzett munkák összköltsége közel 10,4 millió forint volt.
A térkövezési munkákat követően a tér növényállományát is rendbe hozták. A meglévő fák gallyazása után csaknem 480 alacsony cserje (talajtakaró) elültetésére került sor, majd mintegy 250 négyzetméteren fűmagvetésre és 1315 egynyári virág (52 négyzetméter) kiültetése is megtörtént. A kertészeti jellegű munkákra 1,14 millió forintot költöttek. A növénytelepítésekkel egyidejűleg a Közpark Kft. 2,3 millióért automata öntözőrendszer kiépítését is elvégezte a tér egyik részén.

A térátadó eseményen résztvevő városvezetők, Tóthné Szabó Éva,Vinczek György és Ékes Gábor alpolgármesterek, valamint Kránitz Krisztián, Lackner Csaba és Mihály András képviselők elismeréssel szóltak a felújítást végző Közpark Kft. munkájáról.


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva