Többek között rendeletmódosításokról, a Kispesti Nyugdíjas Utalványról, civil szervezetek támogatásáról, a Helikocka újraértelmezéséről döntöttek mai ülésükön az önkormányzati képviselők a Városháza dísztermében.
Egy perces néma főhajtással emlékeztek a képviselők a közelmúltban elhunyt Balázs Dénesnére, Kispest díszpolgárára, valamint Téglás Péterre, a a Tulajdonosi Bizottság nem képviselő bizottsági tagjára.
Az ülésen megtárgyalandó testületi anyagok sorát a kiadott napirendtől eltérően, a kormánypárti frakció tagjai által jelzett önálló képviselői indítványként benyújtott javaslat nyitotta, mivel a témában érintettek, a Hunyadi utcai kerékpárút mentén élők, valamint a beruházást végző Budapesti Közlekedési Központ (BKK) képviselői is jelen voltak a Városházán.
Bár már a napirend tárgyalásának elején a városvezetői és egyéb hozzászólásokból világossá vált, hogy a képviselő-testület elfogadja majd a javasolt határozatokat, azaz felkérik a polgármestert, hogy vizsgálja meg, hogy a Hunyadi utcán létesült új kerékpársávok létesítése a jogszabályoknak megfelelően történt-e mind a kivitelezés, mind az engedélyezés tekintetében, valamint vizsgálja meg a Hunyadi utcán létesült új kerékpársávok helyett egy alternatív kerékpárút kialakításának és a Hunyadi utca korábbi forgalmi rendje visszaállításának lehetőségét, komoly, mintegy majd két órás parttalan politikai vita, „sárdobálás” kerekedett, amelyben új szempontok nem kerültek elő.
A vitában a lakók képviseletében szót kapó Vogl Sándor arról beszélt, hogy az itt lakókat egyáltalán nem érdekli, hogy milyen politikai csatározás folyik a háttérben, ki, mikor tervezte el a kerékpárút létrehozását, azt azonban nehezményezte, hogy nem folyt párbeszéd a beruházással együtt járó változások lakókat érintő következményeiről. Ilyen, hogy lesznek olyanok, akik a kerékpár út miatt már nem tudnak az ingatlanjaik előtt parkolni, de ingatlanjaik udvarán sincs lehetőség a parkolásra, így nehézségekbe ütközik majd pl. az idős emberek, vagy boltok esetében az áruszállítás.
Gajda Péter polgármester a vitában elismerte: korrekt a képviselők által benyújtott javaslat, és az előttünk álló féléves felülvizsgálati időszakban figyelembe kell venni a lakók észrevételeit, tapasztalatait a kialakult közlekedési helyzetről. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ez a beruházás nem most, hanem 2016-ban kezdődött, azóta számtalan fórumon, bizottsági és testületi ülésen is, volt róla már szó, és soha senki semmit nem szólt ellen - mondta.
Ferenczi István képviselő, fenntartható fejlődés tanácsnoka elnézést kért azért a személyes mulasztásáért, hogy ígérete ellenére nem járta végig a a Hunyadi utca lakóit és kérte ki a véleményüket. De meglátása szerint a nyomvonal jó, biztonságosan kerékpározható, végre elkülönül a gyalogos és a kerékpáros forgalom, ezzel sokkal biztonságosabb lett a közlekedés, mint korábban. Érti, hogy jelenlegi helyzet kényelmetlenséget okoz néhány száz embernek, de eddig konténerek, parkoló autók akadályozták a biztonságos közlekedést sokaknak. Azt is tudomásul kell venni, hogy „ez egy konszenzusos történet, mert növelni kell az alternatív közlekedési lehetőségeket – hangsúlyozta.
A BKK képviselője, Horváth László projektvezető elmondta: hogy a Hunyadi utca teljes területe fővárosi fenntartású, így minden tervezés fővárosi jóváhagyással készült, 2019-ben pedig már a kiviteli tervek készültek. A pályázatban kiírt szemléletformálás pedig a már elkészült úthálózat, illetve a kerékpározást népszerűsítő programokra, azaz a beruházás végére vonatkoznak.
A képviselő-testület döntése értelmében, Téglás Péter, a Tulajdonosi Bizottság nem képviselő bizottsági tagjának halála után ( 2023. szeptember 8. ) helyére Farkas Judit került.
Az önkormányzat módosította 2023.évi költségvetését, mivel kispesti személyek részére 2023 év végén a „Kispesti Nyugdíjas Utalvány Program" elnevezéssel pénzeszközt helyettesítő utalványt (a továbbiakban: utalvány) kíván biztosítani.
Módosították az önkormányzat Kispest Kerületi Építési Szabályzatáról szóló helyi rendeletét is. Ez a változtatás érinti az Iparos utca környékét, amelyről nem először tárgyaltak a képviselők. A terület önkormányzati képviselője, Vinczek György arról beszélt, hogy komoly változás előtt áll ez a terület. A Bozsik Stadion építésekor a területen élők már egyszer megtapasztalták egy nagyberuházással együtt járó nehézségeket. A beruházónak most olyan feladatokat és vállalásokat kell tennie, amely garanciákat jelent arra, hogy a terület a beruházás után nem értéktelenedik el.
Változott az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről, és a lakások béréről szóló önkormányzati rendelet is. A módosítás rendelkezik a lakásbérleti szerződés meghosszabbításának, a nyugdíjasházi lakás bérbeadásának, illetve a minőségi lakáscsere feltételeiről, szabályozza a helyiség bérlői részére, közfeladat ellátása esetén a helyiség elidegenítésének módját.
Az önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló rendeletét is módosította a képviselő-testület. A módosítás rendelkezik a mikromobilitás eszközeiről (kerékpár, elektromos kerékpár, roller, elektromos roller, gördeszka stb.), meghatározza a közterület használati hozzájárulás ügyintézési határidejét, továbbá szabályozza a kérelem elbírálása során a fővárosi és a kerületi építési szabályzatokról szóló rendeletek alkalmazását. A módosítás a mikromobilitás eszközeinek közterület használatára vonatkozó tevékenységet külön nevesíti, és ezzel kiegészíti a közterület használati engedély alapján végezhető tevékenységek körét. E tevékenység gyakorlása során a közterület használatot eddig a rendelet nem szabályozta, ilyen tevékenység címen a korábbiakban területhasználat engedélyezése nem történt. A mikromobilitási eszköznek, a hulladéktároló konténer hulladékgyűjtésre szolgáló, közterületen lévő zárt kukatároló, valamint az önkormányzat hozzájárulásával szervezett vásárnak igénye indokolja a közterület használat külön szabályozását. Új kifejezések kerültek a rendeletbe. Mikromobilitási pont: a közterületnek mikromobilitási eszközök elhelyezése, tárolása céljából kijelölt és ebből a célból üzemeltetett része, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszer gyűjtőállomásainak területét.
Mikromobilitási szolgáltató: kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök üzemeltetője, aki üzletszerű gazdasági tevékenység keretében mikromobilitási eszköz bárki számára elérhető,
jellemzően rövid távú bérbeadására irányuló szolgáltatási tevékenységet végez, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszer üzemeltetőjét. Bekerült a rendeletbe az önkormányzattól bérelhető bringaboxok szabályozása.
Módosították a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum Alapító Okiratát is, mivel az intézmény új telephellyel bővül, és ott adománygyűjtésre is sor kerül. Az érintett ingatlan a XIX. kerület Iparos utca 1/A. szám alatt egy 3372 négyzetméter alapterületű, udvar, gazdasági épület és 72 négyzetméter nagyságú ingatlan található.
A képviselők egyetértettek a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti módosításával.
A Polgármesteri Hivatal informatikai és üzemeltetési feladatainak hatékony ellátása érdekében a Jegyzői Kabinet Irodán Informatikai csoport, valamint a Pénzügyi és Gazdasági Irodán Üzemeltetési csoport alakul.
Döntöttek arról is, hogy Kispest 2024-ben ismét csatlakozik Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a jövő évben 6 millió forint elkülönítése szükséges, mely összeg betervezése szükséges a 2024. évi költségvetésben. Vinczek György hozzászólásában kitért arra, hogy bizony alaposan visszaesett a támogatás utáni igény. Arra kell törekedni, hogy minél több fiatal megismerhesse ezt lehetőséget is.
A képviselők egyetértettek azzal is, hogy az önkormányzat kispesti személyek részére 2023
év végén a Kispesti Nyugdíjasok Utalvány Program elnevezéssel bevezetett támogatási rendszer keretében pénzeszközt helyettesítő utalványt kíván biztosítani 5 000 Ft/fő értékben.
Az utalvány átvételére jogosultak azok a Kispest közigazgatási területén a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti lakóhellyel vagy 2023. január 0l-től tartózkodási hellyel rendelkező személyek, akik 2023. december 31-ig a hatvanötödik életévüket betöltik.
A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy Kispest Önkormányzata nevében a Dél-Pesti Centrumkórházzal a zavartalan területi védőnői alapellátás biztosítása érdekében megállapodást kössön. Vinczek György arról tájékoztatta a testületet, hogy ez a kezdeményezés egyoldalú, mert bár július 1. óta államosították a védőnőket, mind a mai napig nem született megállapodás a foglalkoztatásuk körülményeiről a fenntartó és az önkormányzat között. Ez az előterjesztés egyfajta kezdeményezés a mielőbbi megállapodás megszületéshez.
Vinczek György örömmel jelentette be, hogy megszületett a Prohuman 2004 Korlátolt Felelősségű Társaság együttműködési megállapodása a Forrásház Gondozási Központban történő rehabilitációs foglalkoztatásról, ami azt jelenti, hogy újra lesz legalább húsz fő részére munkalehetőség az intézményben a rászorultaknak.
Elfogadták a képviselők a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum Integrált Szakmai Programját, amelyben a Forrásház Gondozási Központ engedélyezett és tényleges ellátotti létszáma a jelenlegi
85-ről, a megnövekedett igények alapján 100-ra módosították, valamint a Kispesti Egyesített Bölcsődék - Csillagfény Bölcsőde Integrált Szakmai Programját, amelyben az intézményvezetője kérésének eleget téve - a megnövekedett munkaügyi feladatok miatt - a fenntartó 1 fő munkaügyi előadó foglalkoztatására kaptak engedélyt.
Telephelybővülés miatt módosították a KMO Művelődési Központ és Könyvtár alapító okiratát. Ennek oka, hogy 2023. augusztus 10-én Budapest Főváros Önkormányzata átadta Kispest Önkormányzatának a XIX. kerület Kós Károly tér 15. szám alatti (korábban a Wekerlei Könyvtárnak helyet adó) helyiséget. Ezt a 35 négyzetméter alapterületű helyiséget a továbbiakban a KMO a Wekerlei Könyvtár Klubkönyvtáraként tervezi használni. Itt kerülnek megrendezésre a Könyvtár kulturális és ismeretterjesztő programjai.
Elszámolt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a Kispest Önkormányzatától kapott 3 millió forintos 2022. évi támogatással, amelyet a Kispesti Mentőállomás részére „Lucas” mellkaskompressziós gép beszerzésére fordítottak.
Együttműködési megállapodásról született önkormányzati döntés a Külső - Pesti Tankerületi Központtal az utazó gyógypedagógiai szolgálat által ellátott fejlesztésekről, az óvodáskorú sajátos nevelésű gyerekekről.
Elfogadták a képviselők a Kispest SE, valamint a Kispesti Atlétikai Club 2-2 millió forintnyi összegű 2023. évi támogatási szerződését.
Módosították a Közpark Nonprofit Kft. 2023. évi támogatási szerződésének, vállalkozási keretszerződését. A kérelem szerint a vállalkozási keretösszeget 130 millió forinttal csökkenteni, egyidejűleg a támogatási keretösszeget ezen összeggel, 130 millió forinttal kérték növelni. Az átcsoportosítást a szélsőséges időjárás miatt megnövekedett kaszálási, sarjazási munkákkal, valamint az augusztusi viharkár okozta többletfeladatokkal indokolták.
A képviselő-testület úgy döntött, hogy Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy által
2022. június 16. napján kelt haszonkölcsön szerződés alapján a térítésmentesen
használatába adott XIX. kerület Szegfű utca 10. szám alatti épület lapos tetejének, tetőszerkezetnek, ereszcsatornáinak felújítását támogatja, és ehhez legfeljebb 15 millió támogatást biztosít a 2023. évi költségvetésben.
Módosították a képviselők a települési támogatás megállapításáról, kifizetéséről, folyósításáról, valamint felhasználása ellenőrzéséről szóló önkormányzat rendeletet. A módosítás érinti a lakhatási, a gyógyszer, az adósságcsökkentési, az ápolási, a temetési, a gyermekszületési és rendkívüli települési támogatásokat, valamint az egyedül élő nyugdíjas ebtartók állatának kötelező veszettség elleni védőoltás költségeinek, a pneumococcus és meningococcus B elleni védőoltások és a gyermekétkeztetési támogatásokat.
A változásra azért volt szükség, hogy minél többen kaphassanak segítséget az önkormányzattól.
A rendelet felülvizsgálata során a települési támogatások jövedelemhatárainak emelésére került sor.
Gyógyszertámogatás esetén 8000 forintra, lakhatási támogatás esetén 10 ezer forintra emelkedett a maximálisan adható összeg.
Bővült a jogosultak köre. Települési támogatást mindazon kispestiek tudnak igényelni, akik a kerületben bejelentett állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.
A védőoltás támogatásnál a kerületi lakcímmel rendelkezés időtartama 6 hónapra csökkent.
Gyermekétkeztetési támogatás esetén a kérelmezés időszaka meghosszabbításra került: az adott tanév 1. félévére július 15-től október 31-ig, a 2. félévére november 15-től március 31-ig van lehetőség kérelmet benyújtani.
A támogatások benyújtásához szükséges kérelmek formailag egységesítésre és aktualizálásra kerültek.
Módosították Az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről, és a lakások béréről szóló is. A módosítás rendelkezik a lakásbérleti szerződés meghosszabbításának, a nyugdíjasházi lakás bérbeadásának, illetve a minőségi lakáscsere feltételeiről, szabályozza a helyiség bérlői részére, közfeladat ellátása esetén a helyiség elidegenítésének módját.
A módosítás alapján az önkormányzat a minőségi lakáscsere kérelmek elbírálásánál a bérlők által
történő kezdeményezés esetén a két lakás forgalmi érték különbözetének meghatározása helyett -
figyelembe véve a lakáspiaci helyzetet - az öt éves bérleti díjnak megfelelő térítési díjat veszi
alapul.
A módosítás által a nyugdíjasházi lakásnak kizárólagos tulajdon Önkormányzat részére történő
eladása ellenében történő bérbeadása esetén a beszámítható összeg egységesen kerül
meghatározásra a pénzbeli térítéssel történő megváltással.
A képviselő-testület úgy döntött, hogy egyetért Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztálya a LIFE CLIMA „RUNOFF2", Alkalmazkodás a változó csapadékeseményekhez - városi árvizek kezelése a dél-pesti régióban című klímaadaptációs projekthez való csatlakozással. A projektbe a helyi lakosság és a dél-pesti szennyvíztisztító-telep vízgyűjtőjén lévő önkormányzatok (XX., XIX., XVIII., XXIII.) vonják be. A kerületek erőforrásaikhoz mérten kapcsolódhatnak be konkrét fejlesztési projektelemmel is, elsősorban a felszíni csapadékvíz-hasznosítási és -visszatartási beavatkozásokkal. A projekt időtartama várhatóan 4-5 év. Sikeres pályázás esetén a program 2024 május-júniusában indulhatna. A partnerként történő csatlakozás beruházási elemek nélkül is megvalósítható, amelynek becsült költségei (esővízgyűjtőkre 10 millió, esőkert-létesítésére 30 millió) a 2024.évi költségvetésbe tervezhetőek.
Döntöttek a képviselők a korábban a Városháza oldalán álló Zsolnay kerámia díszkút, amely György Gabriella alkotása, sorsáról is. A kutat néhány évvel ezelőtt, parkolóépítéskor felújításra elszállították. A díszkutat a Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár megalapításának 50. évfordulójára ajándékozta a Pécsi Zsolnay gyár a kispesti gyárnak és Kispestnek. A terveket György Gabriella, a Gránit gyár fiatal tervezője készítette el, és a Zsolnay gyárban állították elő mázas pirogránitból, amely a Zsolnay gyár egyedi jellemzője. Sajnos a kút medence része a bontás során tönkrement, ezért eredeti formájában már nem helyreállítható. Az a terv született, hogy a restaurált kút, egy a medencét szimbolizáló köríves alappal kerülne kiváltásra, és a kutat köztéri szoborként állítanák fel a Kispest Egészségügyi Intézet előtti, jobb oldali füves területen 2023. őszén.
A képviselő-testület döntött a 2015-ben pályázati pénzen a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület és az önkormányzat gondozásában felállított, kispesti szabadtéri kiállításoknak lehetőséget biztosító „tereptárgynak” minősülő köztéri kiállítóhely, a Helikocka funkciójának újragondolásáról, felújításáról is. Mivel a Helikocka szélcsatornában helyezkedik el, ezért a helikonosok vizuális tervében mobil „szélforgók” kerülnek felszerelésre. A felújítás 5 millió forintba kerülne. Az első kiállítás pedig a tavaly elhunyt Haraszty Istvánnak, Édeskének, a művész születésnapjához közeli októberi időpontban állítana emléket.
Elfogadták a képviselők a a 2023. június 1. és augusztus 31. közötti időszakban
történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolókat is.
Elfogadták a képviselők a tájékoztatást a Magyar Államkincstár 2022. évi szabályszerűségi
utóellenőrzési jelentéséről, amelyet az önkormányzatról és az általa irányított költségvetési szervekről készítettek. Ez az ellenőrzés érintette a polgármesteri hivatalt, a KMO-t, a Gazdasági Ellátó Szervezetet (GESZ), a Kispesti Uszodát, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálatot, a Kispesti Egészségügyi Intézetet, valamint a kispesti óvodákat, bölcsődéket, valamint a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumot. A tájékoztató szerint a Kincstár a 2021. évi költségvetési évre vonatkozóan szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzést végzett az Önkormányzatnál és az irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél, majd azok elkészítették az intézkedési tervüket, amelyekben összesen 356 vállalt feladatot jelöltek meg, ezeket a Kincstár elfogadott.
Az utóellenőrzés megállapította, hogy az intézkedési tervben szereplő feladatok közül 273-t határidőben, 57-t határidőn túl teljesítettek, míg 17 okafogyottá vált, 6 részben, 3 pedig nem került végrehajtásra, amelyekre a jelentésben intézkedési javaslatokat fogalmaztak meg.