Április 16, 2024
Felkészült a várost vezető csapat az önkormányzati választásokra
Bejegyzés: - Gajda - Július 8, 2019
Egy 12 tagú, önkormányzati képviselő-jelöltekből álló csapattal indul neki az októberi önkormányzati választásoknak az ellenzék Kispesten. A közös megegyezéssel kiválasztott jelöltek mögött a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd helyi szervezetei állnak – jelentette be Gajda Péter polgármester, aki az ellenzék közös polgármester-jelöltjeként indul az őszi megmérettetésen.

Gajda Péter polgármester-jelölt köszönetet mondott a helyi pártoknak, hogy a most bemutatott jelöltek mögé, mellé álltak és létrejöhetett az ellenzéki összefogás, amelynek eredményeképpen a 12 önkormányzati körzetben és a listán is együtt indulhatnak a mandátumokért. Gajda Péter bízik abban, hogy az elkövetkezendő időszakban is kiegyensúlyozott és stabil marad majd a város működése. A régi képviselők közül, akik most nem lehetnek közöttük, a jövőben másképpen segítik majd az önkormányzat működését. Egy régi, új tagokból álló csapat indul neki annak a feladatnak, hogy folytassa az előző ciklusban megkezdett jó programokat és újabbakat indítson a kerület érdekében. Hamarosan lesznek már új, látható elemei is ennek, mint például a kispesti piac átfogó felújítása, a parkolási gondok enyhítése, a közterület biztonságának további fejlesztése, valamint a Kispesti Egészségügyi Intézet és az ellátás korszerűsítése – tette hozzá.

A csapatba friss erőként érkezett Momentumtól Paróczai Anikó arról beszélt, hogy Kispest az utolsó vára a helyi demokráciáknak, amelyet hatalmas felelősséggel és erőfeszítéssel kell megőrizni, és tégláról téglára kell a meglévő rendszert lebontani. A Momentum elsősorban azokat a fiatalokat és „zöldeket” szeretné megszólítani, akiket ez idáig kevéssé képviseltek az önkormányzatban – hangsúlyozta

Információink szerint az MSZP 5, a DK 4, a Momentum 2, a Párbeszéd 1 jelöltet indít ősszel az önkormányzati választásokon.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva