Április 19, 2024
Vasárnapig tart a nemzetközi diáktábor a Balatonon
Bejegyzés: - Gajda - Július 19, 2019
A testvérvárosi diákcsereprogram keretében 15. alkalommal táboroznak gyerekek, 132 diák, Szerbiából, Bulgáriából, Romániából és Törökországból, valamint Kispestről az önkormányzat táborában Káptalanfüreden még ezen a héten.

A Káptalanfüredi Üdülőtábor népszerű a kispestiek körében és minden nyáron, idén már 15. alkalommal, otthont ad a nemzetközi diáktábornak is. Az önkormányzat 2016 óta évente hat-hat faházat újított fel teljesen, valamint három faházat és négy apartmant építtetett a meglévők mellé. Így már egy teljesen megújult táborban nyaralhatnak a kispestiek és a diákcsereprogram külföldi testvérvárosokból érkező résztvevői. A programban 15 év alatt 2400 külföldi és kispesti gyerek vett részt, és ha folytatni tudjuk, további sok száz diák csatlakozhat még – mondta el lapunknak Gajda Péter polgármester.

Szilágyi István táborvezetőtől megtudtuk, idén Smolyanból (Bulgária), Pendikből (Törökország), Tasnádról (Románia) és Zomborból (Szerbia) érkeztek gyerekek kísérőikkel Magyarországra. A 10 napos magyarországi program első 3 napját kispesti családokkal töltötték a külföldi diákok, ők szerveztek számukra programot, majd ezen a héten kezdődött a káptalanfüredi nyaralás együtt a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum táborának diákjaival. A testvérvárosi kapcsolatok referense elmondta, az első napok ismerkedéssel, kirándulásokkal teltek, jártak Tihanyban, hajókáztak, túrát szerveztek a káptalanfüredi kilátóhoz, minden nap többféle sportprogram és strandolás várja a gyerekeket, pénteken a Veszprémi Állatkertbe látogatnak, majd szombaton búcsúestet tartanak, amelyen a szociális tábor diákjai adnak műsort. Vasárnap utaznak haza a csoportok.

A táborba ellátogató Gajda Péter polgármester, Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek, valamint Teknős Ferenc önkormányzati képviselő találkozott Dusanka Golubovic, testvérvárosi Zombor polgármesterével, valamint Rusz Boriszlávval, a kispesti szerb és Tütünkov-Hrisztov Jordánnal, a kispesti bolgár önkormányzat elnökével. Kispest polgármestere ez alkalommal emléklapot adott át a japán Kitano Takao jujitsu mesternek (8. dan), aki ingyen tartott bemutatót a táborozó gyerekeknek.

Az idei diákcsereprogram június 21-én indult: huszonnégyen utaztak el Bulgáriába, Smolyanba az Eötvös iskolából, míg a Kós iskolából tizenkilencen Törökországba, Pendikbe. Június 29-én folytatódott a program: 23 fős küldöttség indult Szerbiába, Zomborba a Deák gimnáziumból, majd július 1-jén Romániába, Tasnádra látogatott el a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum 19 gondozottja. Mindegyik csoport tíz-tíz napot töltött el a testvértelepüléseken, ahol a programokat a fogadó fél, míg az utazást Kispest Önkormányzata finanszírozta, így a csereprogram a diákoknak teljesen ingyenes volt. Ezen kívül június 22-én egyhetes jutalomnyaralásra Karlobagba utazott 22 kispesti általános iskolás diák és 4 kísérő pedagógus utazott az önkormányzat költségén Horvátországba.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva