Május 8, 2024
November 12., a Szociális Munka Napja
Bejegyzés: - Gajda - November 11, 2020
A vírusjárvány miatt idén sajnos elmarad a kerületi szociális szférában dolgozók közös ünnepi köszöntése is. A kitüntetettek egy későbbi időpontban, szűk körben kapják meg az őket megillető elismeréseket, oklevelet és pénzjutalmat, és személyesen is megköszönjük nekik azt a munkát, amelyet évek, évtizedek óta kitartóan, önmagukat sem kímélve a kispesti elesettekért végeznek – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől

A képviselő-testület döntése alapján a szociális gondoskodás területén végzett kiemelkedő Szociális Munkáért Elismerő Oklevelet kaphatnak a Kispesten működő szociális intézmények és a szociális tevékenységet végző közösségek alkalmazottai, illetve tagjai. Idén négyen, az ágazatban dolgozók közül részesednek majd elismerésben. (Az átadásról a későbbiekben mi is részletesen beszámolunk!)

Vinczek György, a szociális területért felelős alpolgármester kérdésünkre elmondta, a Szociális Munka Napja 1997-óta bevezetett nemzetközileg elismert világnap, és 2017-óta az ezen a területen dolgozóknak pedig munkaszüneti nap. A járvány ideje alatt ezen a napon munkatársak ügyeletet tartanak, de a többség otthon pihenhet. Kispesten a szociális területen működő szervezetekben közel 200 szakember dolgozik főállásban, de több civilszervezet, alapítvány és egyházi szervezet segíti az önkormányzat munkáját, amelyek tevékenységét az önkormányzat is támogatja.

Ebben az esztendőben a tavaszi járványban, és most a második hullámban óriási erőfeszítést tettek és tesznek például a Magyar Vöröskereszt Kispesti Szervezete, a Misszió Alapítvány, a Gyöngyszem Alapítvány, a Kispesti Rászorultakért Megsegítéséért Alapítvány és még hosszasan sorolhatnánk, hogy ki mindenki azért, hogy senki se maradjon egyedül a bajban, vagy ellátatlanul.
Sajnos, ha lehet hinni az előrejelzéseknek, a járvány java még hátravan, lesz még tenni-, segíteni-való bőven az elkövetkező időszakban is – összegzi az alpolgármester.


Bejegyzés: - Gajda - Május 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Május 1, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 25, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 23, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 23, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 23, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 18, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva