Április 19, 2024
Művészszemmel a városról
Bejegyzés: - Gajda - Június 11, 2022
Az idei Városünnep nyitóeseményeként Kispest 100 címmel nyílt meg a Kispesti Helikon Kulturális Egyesület huszonnégy alkotójának centenáriumi kiállítása a Nagy Balogh János Kiállítóteremben péntek este. A tárlatot szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón vehette át Urmai László a 100. évfordulóra kiírt logópályázat első helyéért járó díjat is. Az eseményen Barabás Dénes játszott handpanon.

Gajda Péter polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy többszörös az ünnepi alkalom, hiszen idén 151 éves a település, 100 éve lett város, és 93 évvel ezelőtt alakult meg az első jelentős képzőművész kör Kispesten, a Kispest-pestszentlőrinci Képzőművészek Nagy Balogh János Egyesülete, a Helikon elődje, jól példázva, hogy itt élők megbecsülték az alkotókat, és hogy Kispesten mindig fontos szerepe volt a kultúrának. Az elmúlt 100 év nem csupán az utcákról, az épülő-szépülő városról, a fejlődő egészségügyről, a közparkokról, a villamosításról vagy az összetartó közösségekről szólt, hanem azokról a képzőművészekről is, akik itt alkottak és ma is itt alkotnak. Akik megnézik ezt a kiállítást, a művészek szemével láthatják Kispestet – tette hozzá Gajda Péter.

D. Udvary Ildikó művészettörténész megnyitójában azt mondta, a kiállítás a képzőművészet nyelvén beszél múltról, jelenről és jövőről. Kitért a kiállítási anyag stiláris, eljárásbeli és tartalmi gazdagságára, valamint beszélt arról a kihívásról, amit a különféle művészi nyelvek találkozása, a méretek és műfajok sokfélesége jelent a kiállítás rendezője számára.
„Festmények, grafikák, fotók, kollázs, montázs, installáció, üveg és fa plasztika gazdagítja a tárlat összképét, mely a könnyed, impresszionisztikus hangvételű kompozícióktól a groteszk és játékos megoldásokon át egészen az egzakt dokumentumokat, személyes fotográfiákat is felhasználó kollázsokig ível. A statikus műveket interaktivitásra késztető munkák is kísérik, felkínálva a nézők számára az alkotás folyamatába való belépés lehetőségét. Vannak, akik Kispest ikonikus középületeire, helyszíneire, közterületeire, intézményeire reflektálnak, míg mások saját házukat, utcájukat, utcatáblákat, lakóhelyük közvetlen környezetét idézik meg” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a látogatók a műveket megtekintve ráközelíthetnek a közvetlen valóságra, városképre, akár a családi élet egy-egy intim jelenetére is. Kiemelte: „a Helikon Egyesület tagjai e bemutatón tesznek tanúságot arról, hogy ők itt, a száz éves Kispesten vannak otthon.”

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva